Minden, ami média

PRESSház

PRESSház

RIPORTEREK HATÁROK NÉLKÜL: KÍNA ÉS MIANMAR UTÁN IRÁNBAN BÖRTÖNÖZTEK BE LEGTÖBB ÚJSÁGÍRÓT

2022. október 18. - PressYu1971

Az egy hónapig tartó nagyszabású tiltakozások és zavargások után, Irán a bebörtönzött újságíróinak számát tekintve a harmadik helyre került a világon. A második helyen Mianmar áll 67 bebörtönzött újságíróval, a lista élén pedig továbbra is Kína áll, 102 bezárt újságíróval.

iran2.jpg           Forrás: al-monitor.com

A nemrég kitört iráni zavargások során kiderült, hogy az újságírók a leggyakrabban célkeresztbe vett csoportjai közé kerültek. Az iráni hatóságok a kormányellenes tüntetők letartóztatásaival igyekszik elhallgattatni a független újságírókat és médiumokat.

Ezért felszólítjuk a hatóságokat, hogy az ország területén haladéktalanul engedjék szabadon az összes letartóztatott újságírót és vessenek véget a kulcsfontosságú közszolgálati tájékoztatást végző független médiumok munkájába történő beavatkozásnak – áll a Riporterek Határok Nélkül közel-keleti részlegének a közleményében.

Nilufar Hamedi az elsők között tárta fel a börtönben gyanús körülmények közepette elhunyt Mahsa Amini történetét. Mashát az iráni erkölcsi rendőrség  “nem megfelelő ruházata” miatt letartóztatta. Hamedit is az elsők között börtönözték be.

A húsz éves kurd származású iráni lány halálát követően az iráni hatóságok 31 újságírót börtönöztek be és közülük 27-en, közöttük 10 nő még mindig rács mögött tartózkodik.

Mahsa Amini szeptember 16-i halála után az iráni hatóságok 31, akik közül 27 még mindig rács mögött van, köztük 10 újságírónő. Mivel a tiltakozások új hulláma előtt 14 újságíró már börtönbe került, így  a bebörtönzött újságírók száma Iránban jelenleg 41.

Egy nevét elhallgatni kívánó iráni újságíró szerint az elmúlt 5 évben a belbiztonsági szervek soha nem gyakoroltak ekkora nyomást, mint ahogyan ezt a Mahsa Amini meggyilkolását követő tüntetések során tették.

–Mindig is óriási nyomás nehezedett az iráni sajtóra és az újságírókra. Mindig is értek minket fenyegetések, de nem annyi, mint amennyi manapság ér minket – nyilatkozta.

A tüntetések kezdete óta az információkhoz való hozzáférés és az újságírók munkája az iráni kormány ellenőrzése alatt áll. Az internet-hozzáférés szinte minden nap megszakad, és a hatóságok blokkolják a

A sajtószabadság tekintetében Irán már huzamosabb ideje a legrosszabb helyezést elérő ​​országok közé tartozik, a Riporterek Határok Nélkül szervezet 2022-es szabad média-indexén szereplő 180 ország között a 178.

A bejegyzés trackback címe:

https://presshaz.blog.hu/api/trackback/id/tr8617957334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása