Forrás: John Patrick Fletcher/Action Plus/Shutterstock

Miközben az egész világ az idén Katarban zajló  világbajnokság megnyitóját nézte, addig a brit közszolgálati médium nézői kénytelenek voltak a Chelsea és Tottenham közötti női labdarúgó szuperliga-mérkőzést közvetítésével beérni. A BBC ugyanis a megnyitó ünnepséget a kevésbé nézett televíziós csatornáin, beleértve a BBC előfizetéses Red Button and Online előfizetéses sport tartalomszolgáltatóját, illetve az iPlayer úgyszintén prémium tartalomszolgáltatását is.

A BBC a női szuperliga mérkőzés befejezése után ugyan csatlakozott a világbajnokság megnyitójához, de a televíziós kritikusok és médiaelemzők azt is kiszúrták, hogy a ceremónia ideje alatt a közösségi oldalain egy négyperces videót is közzé tett, amiben egykori olimpikonok hívták fel a figyelmet a sport területén is jelenlévő homofóbia veszélyeire.

A BBC One-n sugárzott elő közvetítés műsorvezetői, Gary Lineker, Alex Scott és Alex Shearer voltak, akik a ceremónia ideje alatt a házigazdát, Katart érő vádakat hangsúlyozták ki.

Forrás: Getty Images

–Még el sem kezdődtek a mérkőzések de ez a történekelem legvitatottabb világbajnoksága – hangzott  el Lineker, az angol válogatott korábbi szövetségi kapitányának  a nyitóbeszédében, majd pedig folytatta: „Amióta a FIFA 2010-ben Katart hirdette ki az idei világbajnokság házigazdájának, a legkisebb megrendezője a labdarúgó-bajnokságnak komoly problémákkal szembesült a pályázásának ideje alatti korrupciós vádaktól kezdve a stadionokat építő bevándorlókkal szembeni bánásmódig, ugyanis közülük rengetegen életüket vesztették az építkezéseken”

A BBC élő műsorában elhangzott az is, hogy Katarban a homoszexualitás illegális, és a nők jogai és a szólásszabadságot sem tartják tiszteletben.

„És itt van az a hat évvel ezelőtti döntés is, miszerint az idei világbajnokságot nem nyáron, hanem télen rendezik meg. Ennek ellenére a labdarúgó tornát le kell játszani, amit a világ minden táján nézni fogna, az emberek pedig élvezni fogják. A FIFA azt mondta, hogy maradjunk a focinál, nos, megtesszük, még ha csak pár percig is” – hangzott el a BBC-n.

Forrás: Getty Images

Katar, az első közel-keleti országként 12 évvel ezelőtt lett az idei VB házigazdája. Ez idő alatt megreformálták a munkáról szóló törvényeket, az országból történő kiutazás rendszerét, amivel számos munkáltató visszaélt, bevezették a minimálbért, valamint a forróságban való munkavégzés szabályozását is elvégezték.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet ebben a hónapban közzétett jelentése szerint Katar előrehaladást ért el a munkaügyi reformok terén, munkások százezreinek munka- és életkörülményeinek javítása terén, de egyben arra is rámutatott, hogy ezek végrehajtása továbbra is kihívások előtt áll.

A világbajnokság szervezői az üzenték, hogy szexuális irányultságtól függetlenül  minden szurkolót szeretettel várnak Katarban.

A BBC One szembeni vádak kapcsán a brit közszolgálati média szóvivője nyilatkozott az Al Jazeerának és elmagyarázta, hogy a brit közszolgálati televízió miképpen tudósít majd az idei év legnagyobb sporteseményéről:

„A teljes bejelentő, és a világbajnokságról szóló tudósítások a BBC összes platformján elérhetőek, beleértve a megnyitó közvetítését is az iPlayeren keresztül”. Hasonló Tweet-et tett közzé Gary Lineker is.

„Az ünnepélyes megnyitót teljes egészében az IPlayeren, a BBC Sport honlapján és a Red Button Onlinen is közvetítették. A nyitóceremónia időpontját nemrégiben korábbi időpontra helyezték, a női szuperliga mérkőzésének a közvetítését pedig már addigra leszervezték. Amennyiben meg akarták nézni a megnyitó ünnepséget, azt meg is nézhették” – üzente Lineker.

A katari szervezők az idei labdarugó VB megnyitó ünnepségét és az első, Katar és Ecuador közötti mérkőzés megrendezését a FIFA eredeti elképzelése ellenére egy nappal elhalasztották. Az erről szóló döntést ez év augusztusában jelentették be.