A Kurir.rs és a Pink.rs portálok “megdöbbentő vallomásként és “borzalmas esetként” írtak egy kortárs bántalmazást elszenvedett fiúról. Márpedig nem is történt ilyen eset. A hírportálok ugyanis fogták magukat és egyszerűen lemásolták Jelena Tasić, szerb írónő Šestica (A hatos) című novelláját, ami a közelmúltban jelent meg egy novellaantológiában – tette közzé a RasKRIKavanje, álhírek leleplezésével foglalkozó hírportál.

Ezt persze egyik bulvár-hírportál sem említette meg és a történet alá nem is mellékelték az írónő nevét, hogy az egész megtörtént esetként hasson.

A Kurir azóta az oldaláról letörölte a szöveget, a Pink felületén továbbra is elolvasható egy fiú borzalmas vallomásaként feltüntetve.

“Egy EGY ERŐSZAK ÁLDOZATÁNAK MEGHATÓ VALOMÁSA: 15 évesen köptem először vért! Megbékéltem azzal, hogy a csütörtök az ÉN NAPOM A VERÉSEKRE” – jelentette meg december 4-én a Kurir.rs portál, és a Pink.rs portál is beszámolt erről a hírről a KRIK projektportálja szerint.

A Zöld tanterem (Zelena učionica) weboldalon olvasható egy olyan fiú vallomása, akit azért bántalmaztak mert nem akart csatlakozni a zaklatókhoz. A családi helyzete miatt nem volt kinek panaszkodnia az őt ért bántalmazás miatt, ezért borzalmas zaklatásokat élt át – tették közzé ezek a hírportálok.

A szövegben leírt fiú viszont nem létezik és az állítólagos “vallomása” valójában Jelena Tasić írónő Šestica című novellája, ami november 28-án tényleg megjelent a Zelena učionica honlapján, ahonnan a Pink.rs és a Kurir.rs is átvette. Mivel a történet a honlap kommentszekciójában jelent meg, és habár igazán a honlapon ez nem volt feltüntetve a kifejezetten irodalmi szöveg miatt felkelthette volna e két bulvároldal munkatársainak a gyanakvását, arról nem is beszélve, hogy a bejegyzés alatt fel volt tüntetve a szerzőjének a neve is és akinek korábban már megjelent két könyve is, vagyis irodalommal foglalkozik.

 

Azt, hogy irodalmi szövegről van szó, maga a szerző is megemlítette Instagram oldalán, amikor is közzétett egy fotót a Mokri(n) čvor című novelláskötet borítójáról, valamint arról az oldalról, ahol is a novellája olvasható. A fényképről leolvasható első néhány bekezdésből kitűnik, hogy a szöveg megegyezik  a Kurir és a Pink által leközölt “vallomással”.

A bejegyzésében az írónő megemlítette, hogy írásának célja az, hogy rámutasson a kortárs bántalmazások problematikájára, amelyeknek manapság mindazok ki vannak téve, akik valamiért nem illenek bele a sablonokba, és amelyeknek kizárólag akkor lehetséges véget vetni, amennyiben ezek megoldásában a szülőktől kezdve a tanárokon keresztül a rendfenntartókig és a karosszékben ülőkig mindannyian részt vesznek, mert ellenkező esetben semmi sem fog megváltozni.

Jelena Tasić Instagram bejegyzéséből az is megtudható, hogy e-mailben megkereste a Kurir szerkesztőségét és követelte a szöveg eltávolítását.

„Egyrészt önök a közvéleményt megtévesztve igaznak mutattak be egy kitalált történetet ( mert ez irodalom), a szöveget rossz kategóriába sorolták be, másrészt pedig a szerzői jogokat is megsértették önök” – áll a levelében, ami után a Twitteren érdeklődni kezdtek az eset iránt és Jelenát felkereste  Jovana Gligorijević a Vreme közéleti hetilap újságírónője is. Ekkor a Kurir minden magyarázat és elnézést kérés nélkül levette oldaláról a szöveget, a történet viszont továbbra is elolvasható a Pink.rs bűnügyi rovatában.