„Kedves nézői az N1-nek, az elmúlt 24 órában (2022. december 6., kedd) láthattátok, hogyan néz ki a szerbiai média élete a szabad médiumok nélkül. Azért döntöttünk ez a drasztikus lépés megtétele mellett, hogy megmutassuk, milyen sötétség uralkodhat, amennyiben az N1 Televízió  és a Nova S nem sugároz műsorokat.

Reális képet akartunk alkotni arról, hogyan nézhet ki a tájékoztatás amennyiben Szerbia polgárainak csak egyetlen forrásból értesülhetnek az eseményekről bármilyen kritikai hang nélkül. Ily módon mutattunk rá a minket ért nyomásgyakorlásra, a nézettségünk, illetve pénzelésünk és üzleti tevékenységünk korlátozására tett kisérletekre.

A szabad médiára gyakorolt ​​nyomásgyakorlást célzó szerbiai lépések sorában a legújabb az, amit az  Elektronikus Médiát Szabályozó Testület (REM) elkövetett, amelyik a határidő lejárásárának a határideje elllenére nem hozott döntést  az ötödik országos frekvencia odaítélésérőll. Néhány hónappal ezelőtt az N1 elindította ez ennek e megszerzéséhez szükséges eljárást, azonban a páyázat eredménye alapján kiderült, REM nem törődik a médiapluralizmussal, illetve a médiaszíntér fejlesztésével.  javításával. Most azt tapasztaljuk, hogy ismét megismétlődik ez a helyzet és ezért és ezért az N1 szolidáritást vállal az ötödik frekvenciaengedélyért folyamodó Nova S televízió munkatársaival.

Úgy gondoljuk, itt az ideje, hogy a közvélemény megkérdezze, vajon tárgyilagos-e és pártatlan-e az információ Szerbiában, hogy van-e választási lehetősége az összes állampolgárnak, és miért kényszerítik rájuk a propagandát, mint a tájékoztatás egyetlen modelljét? Miért lehetséges az, hogy Szerbiában minden etikai és szakmai szabályt megsértenek és, hogy a  gyűlöletbeszédet propagálják?

Az N1 nyolc éve minden nap arra törekszik, hogy tiszteletben tartsa az újságírás alapelveit, és, hogy a polgárok érdekében tudósítson. Az önök reakcióiból láttuk, hogy törekvéseink nem hiábavalóak – áll az N1 hírtelevízió közleményében.

Köszönjük a bizalmat, igyekszünk ezt igazolni.”-áll A közleményben.