Az ukrajnai orosz háború, a haiti káosz és a mexikói bűnözői csoportok erőszakos cselekedetei is nagyban hozzájárultak a 2022-ben meggyilkolt újságírók számának meredek növekedéséhez – tette közzé az Újságírók Nemzetközi Szövetsége (IFJ), aminek legfrissebb jelentése szerint míg tavaly 47-, az idén 67 újságírót és médiamunkást öltek meg világszerte.
Ukrajnában az itt zajló háborús összetűzésekről történő tudósítás közben 12 újságíró vesztette életét, Közülük legtöbben ukránok voltak, de voltak közöttük más nemzetek képviselői is, például Brent Renaud amerikai dokumentumfilmes.

Az IFJ becslése szerint a bűnszervezetek mexikói rémuralma és a haiti rendbontások is nagyban hozzájárultak a meggyilkolt újságírók számának növekedéséhez.
Mexikóban az idén öltek meg legtöbb újságírót, s emiatt a legveszélyesebb országnak tartanak a háborús övezeteken kívül.

A jelentésben megemlítik azt az öt újságírót is, akik a pakisztáni politikai válságról tudósítva veszítették el az életüket, egyben említést tesznek azokról a fenyegetésekről amikkel a kolumbiai újságírók kénytelenek szembesülni, ahogyan a jelentésben szó esik a Fülöp-szigeteken ténykedő újságírókról is, akiket az ottani új vezetés ellenére továbbra is veszélyben vannak.
Az IFJ jelentése szerint jelenleg 375 újságíró van börtönbe zárva a munkája miatt. Közülük legtöbben Kínában, Mianmarban és Törökországban raboskodnak. A tavaly 365 újságíró tartózkodott rácsok mögött.

A jelentés említést tesz Shirin Abu Aklehról az Al Jazeera újságírónőjérő is, aki egy palesztin menekülttáborból tudósított, amikor is lelőtték. Ezen a héten az arab hálózat hivatalosan is felkérte a Nemzetközi Büntetőbíróságot Akleh halálának a kivizsgálására.