Forrás: Mashable

A TikTok anyavállalata, a ByteDance megerősítette, hogy a platform segítségével nyomon követték a Forbes közösségi platformról író Forbes újságíróinak a tartózkodási helyét.

A gazdasági szaklap szerint a TikTok illetéktelenül fért hozzá az IP-címekhez és a felhasználói adatokhoz, aminek segítségével azt kisérelték meg megállapítani, hogy az újságíról egy helyen tartózkodnak-e a ByteDance alkalmazottjaival, a célból, hogy feltárják a TikTokon belüli kiszivárogtatások forrását.

A megfigyelési taktikák kivizsgálásának eredményeként a ByteDance menesztette fő belső ellenőrét Chris Lepitakot, , Song Ye kínai székhelyű vezérigazgató pedig lemondott. Song Ye volt a felelős Lepitakért, ő maga pedig közvetlenül a ByteDance vezérigazgatójának, Rubo Liangnak számolt be.

Erich Andersen a TikTok főtanácsadója egy e-mailben azt írta, bevett gyakorlat, az, hogy a vállalatok “egy belső ellenőrzési csoportot felhatalmaznak a magatartási kódex megsértésének kivizsgálására”.

Ez esetben azonban egyesek visszaéltek a hatalmukkal – jegyezte meg Andersen.

A Forbes először októberben számolt be a ByteDance kínai csapata által felügyelt megfigyelési taktikáról.

2021-ben a TikTok a világ leglátogatottabb webhelye lett. A kínai tulajdonosai miatt azonban aggodalmakat váltott ki amiatt, hogy a vállalat több millió amerikai állampolgár személyes adataihoz fér hozzá.

Minap azonnali hatállyal megtiltották a TikTok alkalmazás használatát az amerikai képviselőház eszközein. A törvényhozás hivatala kedden adott ki erről utasítást, miután egy múlt héten elfogadott törvény szabályozta a kérdést.

A republikánus képviselők kezdeményezték, hogy a kormány által felügyelt elektronikai eszközökön tiltsák be a kínai videó-megosztó alkalmazás használatát, amely szakértők szerint nemzetbiztonsági kockázatokat jelent az Egyesült Államokra nézve. A törvényjavaslat be is került a költségvetésről szóló törvénycsomagba, amelyet a múlt héten el is fogadott a Kongresszus.

Az amerikai szövetségi kormányhoz tartozó intézményeknek 60 napja van a törvény hatályba lépését követően, hogy eleget tegyenek az előírásnak.

A TikTok használatának betiltása nem először került napirendre az Egyesült Államokban. Több szövetségi államban már korábban hoztak hasonló döntéseket a jogalkotók.

Az Egyesült Államok 50 állama közül körülbelül 19 már legalább részben blokkolta a TikTok-hoz való hozzáférést a kormányzati számítógépeken. A legtöbb korlátozás az elmúlt két hétben történt.