Forás:Tanjug
Január elsején, a délutáni órákban két fekete ruhát viselő férfi támadt a Marko Dragoslavićra, aki a szilveszter éjszakáján túlterhelés miatt részben elsüllyedt Freestyler állóhajóról készített fotókat a Száva folyó baloldalán lévő sétányról – írja a belgrádi Danas napilap.
–Az egyik férfi a közelembe jött és megkérdezte, hogy ki vagyok é smit fotózok itt, ahol ez meg van tiltva – mesélte a Fonet tudósítója, aki a hírügynökség és a Független Újságírók Szerbiai Egyesületének újságírói engedélyét is felmutatta, mire az egyik férfi a nyakát megszorítva ellökte.
Az újságíró ezt követően felhívta a rendőrséget és megvárta járőröket, akik negyedóra múlva meg is érkeztek. Időközben a két férfi a sétány egy részét kék-fehér szalaggal lezárta.
A rendőrök az újságírót és a két fiatalembert is igazoltatták, akiknek a figyelmét arra is felhívták, hogy nincs joguk elkeríteni a sétánynak az állóhajó előtti szakaszát.
Azt üzenték, hogy ez közterület, és ennek elkerítésére csak a rendőrségnek és a felügyelőségeknek van felhatalmazása. A figyelmeztetés ellenére a két férfi nem távolította el a szalagot.
Dragoslavić szerint a rendőrök korrektül viselkedtek, de egyben azt tanácsolták neki, hogy hagyja el a területet, amit meg is tett, mivel nem érezte magát biztonságban.
A belgrádi éjszakai életben népszerű állóhajó szilveszter éjszakáján süllyedt el túlterhelés miatt. A c a vendégek mindenüket hátrahagyva menekültek a hajóról. A Nova.rs értesülései szerint a balesetben csak egy lány sebesült meg könnyebben.