Xenia Fedorova (Forrás: lopinion.fr/LP/Benoît Durand)

Franciaország befagyasztotta az orosz televíziós csatorna francia adásának (RT France) összes bankszámláját – közölte a Le Monde francia napilap, amelynek munkatársai hozzáfértek Xenia Fedorova, az RT France elnökének  belső levelezéséhez.

Fedorova levelezésben rámutatott, hogy a francia állam lépése akadályozza a médium normális műk­ödését. Franciországban az elmúlt év márciusában az RT mellett a Szputnyik Televíziót is betiltották az általuk sugárzott orosz dezinformációs kampány miatt.

Ennek ellenére a RT France a párizsi szerkesztőségéből a továbbiakban is folytathatta műsoraik közvetítését, amelyeket a frankofón afrikai országokban lehetett nézni, emellett az uniós szankciók ellenére az interneten is elérhető volt.

A pénzbefagyasztást az Oroszország elleni szankciók kilencedik fordulója alapján rendelték el, amelyeket decemberben fogadtak el – írta Fedorova, aki szerint ez azt jelenti, hogy az RT France valószínűleg nem tudja kifizetni az alkalmazottjai fizetését.