A szerbiai Nova S független televízió újságírónője az Alo és Informer bulvárlapokban megjelent cikkek miatt kapott halálos fenyegetéseket, amelyekből a szavait kiragadták a szövegkörnyezetből, illetve kiforgatták azokat.

jelena-obucina-foto-zoran-loncarevic-0786.jpg

Forrás: N1 ( Foto: Zoran Lončarević)

Az újságírónővel a közösségi oldalakon keresztül közölték, hogy “karóba húzzák”, illetve “felgyújtják”.

Obućina a Danas napilapnak elmondta, hogy a hatóságoknál jelentette a fenyegetéseket, amelyeket véleménye szerint megszerveztek.

– Ebben az országban nincsenek “véletlenszerű támadások”. A hajtóvadászatot megszervezték, és remélem, ezek elrendelői most elégedettek. Karóba húzással fenyegetnek – az “elnök emberi” tényleg nagy hősök – jegyezte meg.

Az Alo és az Informer bulvárlapok Obućinának a Nova S Televízió Napi szemle című műsorának bevezetőjében elhangzottakat forgatták ki, amivel célkeresztet helyeztek el az újságírónőre és ezt követték a közöségi oldalakon közzétett fenyegetések.

A Sajtószabadság Koalíció szerint az az aggasztó, ahogyan ezt a két bulvárlap művelte, ami részükről szándékosságra utal, vagyis ezek a napilapok szándékosan és tudatosan tolmácsolták rosszindulatúan az újságírónő bevezetőjét, amelyben azt állította, hogy a szerb köztársasági elnök elássa magát, amennyiben nem tér észhez Koszovóval, illetve az Oroszország elleni szankciók kapcsán.

Ezzel szemben mindkét bulvárlap a következőképpen “idézte” Obućinát: Vučić. elismered Koszovót, vagy különben eltemetnek – A mágnásmédiumok ismét megfenyegették Szerbia elnökét”

Ezek a médiák a következőket közölték a szövegekben: “Vučić vagy ismerd fel Koszovót, különben eltemetik – a iparmágnás média ismét megfenyegeti Szerbia elnökét”.

Željko Bodrožić, a  Független Újságírók Szerbiai Egyesülete (NUNS) elnöke szerint ezúttal is a szörnyű fenyegetések és sértések követték az állami tisztviselőknek és a propagandistáiknak a nem megfelelő

újságírókra történő összpontosítását, akinek kommentárjaiban merényleteket és összeesküvéseket fedeznek fel.

„Jelena Obućina most ki van téve a rezsim szervezett üldözésének, és látjuk, hogyan közvetítik hazugságaikat és manipulációikat a polgárok felé, akiket indoktrináltak és ezért, tényleg azt hiszik, hogy az újságíró Szerbia és a szerb nép ellensége.” A NUNS támogatja kollégájának példaértékű szakmai tevékenységét és a partneregyesületekkel együttműködve mindent elkövetünk, hogy megvédjük őt és a szerkesztőségét” – hangsúlyozta Bodrožić.

A SafeJournalists hálózat, felszólította az illetékes intézményeket, hogy sürgősen kövessenek el mindent annak érdekében, hogy az újságírókat megfenyegető személyeket felelősségre vonják és megbüntessék. Ily módon az intézményeknek eltökéltséget kell tanúsítaniuk az újságírókat érő szörnyű fenyegetésekkel szemben, és egyértelmű üzenetet kell küldeniük, hogy az ilyen magatartás elfogadhatatlan.

A Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS) azt követeli a rendőrségtől és az ügyészségtől, hogy mielőbb azonosítsák a fenyegetőket és indítsák meg ellenük a büntetőeljárást.

A  Koalíció a Sajtószabadségért szerint a fenyegetések nemcsak az újságíró munkájának hiteltelenítésére tesznek kísérletet, hanem célpontba vették őt és a terepet készítik elő egy esetleges fenyegetések és támadások elkövetésére.