Gyurkovics Virág alapító és szerkesztő portálindító írásában a következőket írta:

„Hónapokig tartott az előkészítés és a megvalósítás, de valójában évek munkájának az eredménye, hogy ez a portál mára létrejöhetett. Talán nem túlzás azt állítani, hogy évtizedes lemaradást igyekszem pótolni, amikor a vajdasági magyar közösségnek és sajtószakmának egy olyan újságírói műfajt szeretnék (vissza)adni, amelyre napjainkban feltétlenül szüksége van.

Nem tévedés: vissza-adni. Mert – mi tagadás – magam sem voltam meggyőződve arról, hogy a mai vajdasági magyar sajtószakma irányába megfogalmazott kritikám – mely szerint a rangidős kollégák nem biztosították azt az igényes olvasói és szakmai utánpótlást, amellyel a sajtó közvéleményformáló hatása érvényesülhet – teljességgel helytálló. És minthogy a hipotézisek bizonyításának – avagy megcáfolásának – legjobb módja, ha vizsgálat alá vetjük őket, mesteri tanulmányaim lezárásaként az oknyomozó újságírás hagyományait kutattam a vajdasági magyar sajtóban. Ennek tanulságaként immár állíthatom, hogy a tényfeltáró újságírásnak voltak előfutárai ebben a kis szakmai közösségben is – legalábbis rendelkeztek a műveléséhez szükséges attitűddel –, és – a lehetőségeikhez mérten – igyekeztek alaposan utánajárni a kínos, vagy akár veszélyes közérdekű témáknak is.

Ugyanakkor, mivel a sajtó nem csak tájékoztat a közéleti eseményekről, hanem maga is elszenvedőjévé válik, ez a kutatás abban is belátásra bírt, hogy megértsem: kisebbségi létben, előbb a jugoszláv egypártrendszerben, majd a délszláv háború éveiben, és később az elhúzódó konszolidáció alatt – amely során ismételten és fokozottan visszaköszönt a kisebbségi létből adódó kiszolgáltatottság – lehetetlen lett volna eleget tenni ezeknek az elvárásoknak. Mindazonáltal a korábbi feltevésemnek az új szempontból való megvilágítása csak még inkább megerősített abban, hogy végső ideje pótolni ezt a mulasztást….”

Gyurkovics Virág 2009 óta foglalkozik újságírással, és egyetemi évei alatt a Vajdaság Ma hírportál szabadkai tudósítójaként indult el a pályán. 2012-től a Hét Nap hetilap hivatásos újságírója, 2014-től a művelődési rovat szerkesztője volt és kiérdemelte a Vajdasági Magyar Újságíró Egyesület pályakezdő újságíró díját, azonban elmondása szerint egy évvel ezt követően úgy érezte, hogy nem teljesíti ki őt a hagyományos újságírás és ekkor kezdett el komolyabb szakmai kihívások után érdeklődni. Az oknyomozó újságírás autodidakta elsajátításáról keresett ismeretanyagot, amikor rátalált a budapesti Független Médiaközpont akkor induló képzéssorozatára, amely meghatározó volt a további szakmai előmenetelére, és közben több oknyomozó újságírói mentorprogramban is részt vett. A következő években kisebb-nagyobb szünetekkel az Átlátszó Erdéllyel, a belgrádi KRIK és CINS szerkesztőségével együttműködve közreműködött különböző tényfeltáró projektekben. Pályázatírói és -lebonyolítói tapasztalatot szerzett és megismerte a tényfeltárás szerbiai sajátosságait.

Az alapító szerkesztő szerint a Az Átlátszó Vajdaság első és legfontosabb feladata, hogy hatalom-ellenőrző funkcióját – a politikai és pénzügyi visszaélések fékeként és ellensúlyaként – ellássa.

Az Átlátszó Vajdaság tartalmai bárki számára ingyenesen hozzáférhetőek lesznek és a költségek egy részét Virág pályázati forrásokból kívánja fedezni, ugyanakkor olvasói hozzájárulásokra is számít. Ezért arra kér mindenkit, akinek fontos a gondolat és az információ szabadsága, ás értékeli az Átlátszó Vajdaság tevékenységét és amennyiben a módjukban áll, akkor támogassák az Átlátszó Vajdaságot.