Minden, ami média

PRESSház

PRESSház

A TIKTOKOT ÉS EGY VIDEÓJÁTÉKOT IS BETILTJÁK A TÁLIBOK

2022. szeptember 25. - PressYu1971

A Telex.hu által idézett PC Gamer, a lap az afgán forrásaira hivatkozva azt írja, hogy a TikTok a talibánok szerint félrevezeti a fiatalokat és az emberek szabadidejét rabolja, míg a PUBG: Battlegroundsot pedig erőszak népszerűsítése miatt tiltották be.

pubg-free-to-play.jpg

A PUBG nagyon népszerű játék Afganisztánban, 2021 elején, egy csúcsidőszakban százezer afgán játékos játszott vele egyszerre. A tálibok már áprilisban elrendelték a PUBG betiltását, de a megvalósítás részleteit és ütemezését csak most jelentették be. Az afgán távközlési cégeknek és internetszolgáltatóknak 90 napjuk van a tilalom életbe léptetésére. A tilalom a játék mobilos verziójára vonatkozik. A TikTokot 30 napon belül kell leállítaniuk a szolgáltatóknak.

A betiltás része annak a cenzúrának, amelyet a tálibok az afganisztáni hatalomba való visszatérés óta gyakorolnak. Eddig már több mint 23 millió webhelyet tiltottak be „erkölcstelen tartalom” miatt.

A PUBG nem először kerül cenzorok célkeresztjébe, a játékot korábban betiltották már Indiában és Pakisztánban is, Kínában pedig egy saját, „hazafias” verziót vezettek be helyette.

A SZERB KÖZSZOLGÁLATI TELEVÍZIÓ TOLMÁCSA JÓÍZŰEN ELNEVETTE MAGÁT ALEKSANDAR VUČIĆ BESZÉDÉNEK A VÉGÉN (VIDEÓVAL)

Szerbia köztársasági elnökének az Egyesült Nemzetek Szervezetének a közgyűlésén mondott beszédét a szerb ajkú nézőknek lefordító televíziós tolmács az elnöki beszéd végén el kezdett nevetni.

vucic_njujork_01.jpg

Forrás: AP Photo/Jason DeCrow­

Vučić beszédében az Ukrajnában zajló háborút a koszovói helyzethez hasonlította, de beszélt a béke és a megegyezés jelentőségéről is, beszéde végén pedig hozzáfűzte azt, hogy éljen Szerbia.

A köztársasági elnök beszédének a végét lefordító tolmács éppen ennek a jelmondatnak lefordítását követően kezdett el nevetni, ami a televíziós közvetítésben is hallani lehetett.

 

A KREML SZÓVIVŐJÉNEK FIÁVAL ÉLŐ ADÁSBAN KÖZÖLTÉK, HOGY BESOROZZÁK (VIDEÓVAL)

Nyikolaj Peszkovot egy ellenzéki YouTuber trollkodta meg

Minap médiahekk áldozata lett Nyikolaj Peszkov, Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő fia, írja az orosz ellenzéki Insider nyomán a Telex.hu. A szóvivő fiát egy Navalnij-párti YouTube-csatorna műsorvezetője hívta fel telefonon élő adásban, aki katonai komisszárként bemutatkozva azt közölte Peszkovval, hogy másnap reggel tíz órakor orvosi alkalmassági vizsgálatra kell jelentkeznie, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte a részleges mozgósítást

.

A szóvivő fia erre felháborodottan közölte az álkomisszárral, hogy őt Peszkovnak hívják, és „magasabb szinten rendezné le az ügyet”. A műsorvezető ezt követően megkérdezte, hogy beírhatják-e, hogy hajlandó önként bevonulni a hadseregbe, melyre az ifjabb Peszkov szintén nemmel felelt.

„Először meg kell értenem, hogy mi folyik itt, és milyen jogaim vannak. Ahhoz, hogy holnap elvegyenek – higgye el, erre sem önnek, sem nekem nincs szükségem. Nincs gondom azzal, hogy megvédjem a hazámat – de először meg kell értenem, hogy mi haszna van annak, ha én megjelenek a fronton” – jelentette ki. „Ha Vlagyimir Vlagyimirovics azt mondja, hogy mennem kell, akkor megyek. De nem vagyok sorkatona” – tette hozzá a Kreml-szóvívő fia.

NEM ADOTT INTERJÚT IRÁN ELNÖKE A CNN MŰSORVEZETŐJÉNEK, MERT AZ ÚJSÁGÍRÓNŐ NEM VOLT HAJLANDÓ FEJKENDŐT VISELNI

Christiane Amanpournak, a CNN legendás műsorvezetőjének adott volna interjút Ebrahim Raiszi,  az iráni elnök, aki viszont a kezdés előtt 40 perccel lemondta a beszélgetést, mert a műsorvezető nem volt hajlandó fejkendőt viselni. A történetekről később maga Christiane Amanpour számolt be saját Twitter-oldalán. Az iráni elnök az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.

iran.jpg

Forrás: The Times of Israel

Amanpour bejegyzéseiben az áll, hogy a stábjával hetekig készültek az interjúra. A teljes felszerelés és minden fordításhoz szükséges technikai eszköz készen állt a beszélgetéshez, mikor a kezdés előtt az iráni delegáció egyik tagja arra kérte Amanpourt, hogy a szent Muharram és Safar hónapok iránti tiszteletből viseljen fejkendőt a beszélgetés alatt,. Amanpour a kérést udvariasan visszautasította, és azzal magyarázta, hogy: „New Yorkban vagyunk, ahol sem törvény, sem hagyomány nem írja elő a fejkendő használatát” – áll a műsorvezető negyedik posztjában.

VMSZ : A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK PROTOKOLLJÁNAK A DÖNTÉSE SZERINT CSAK A MAGYAR NYELVŰ MÉDIUMOK KÉPVISELŐIT HÍVTÁK MEG

Csupán a magyar nyelvű médiumok képviselőit hívták meg a felújított szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának az átadóünnepségére, amelyen jelen volt Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke is. Mindezt a Vajdaság Magyar Szövetség is illetékesei is megerősítették a Szerb Újságírók Egyesülete honlapja számára. Ennek ellenére az eseményről a Szerbiai Televízió és Rádió, illetve a Vajdasági Rádió és Televízió, illetve a Tanjug Hírügynökség is beszámolt, annak ellenére, hogy az utóbbinak először nem engedélyezték a jelenlétét – írja a Cenzolovka.rs hírportál.

novak-katalin-szabadka-pannon-1280x640.jpg

Novák Katalin látogatása Szabadkán (Forrás: Szabad Magyar Szó/ Pannon RTV)

Aleksandra Orlić, a Tanjug újságírónője a Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS) honlapjának nyilatkozva elmondta, hogy tekintettel az esemény fontosságára arra számítottak, hogy a meghívót számos szerb szerkesztőségnek is elküldik.

A Tanjug forgatócsoportjának azonban nem engedték meg, hogy jelen legyenek a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának felújított épületének átadásán, illetve Magyarország köztársasági elnökének a megérkezésén, de fél órával később mégis megengedték nekik, hogy tudósítsanak az eseményről.

–Problémánk adódott, mivel nem voltunk a meghívott újságírók listáján és ezért fél órán keresztül vártunk arra, hogy beengedjenek minket a terembe. A mi biztonsági személyzetünknek köszönhetően jutottunk be, akik megértették, hogy mi is történik, elkérték a személyi igazolványunkat, leellenőrizték és megállapították, hogy tényleg a Tanjug hírügynökségtől érkeztünk – mesélte az újságírónő.

A vajdasági magyar párt illetékesei az UNS honlapjának nyilatkozva elmondták, hogy a magyar köztársasági elnök protokolljának a döntése alapján a látogatás csak a magyar sajtótermékek képviselői számára volt nyitott, mivel az egész eseményt kizárólag magyar nyelven szervezték meg.

KOSZORÚKAT HELYEZTEK A PANCSOVAI ÚJSÁGÍRÓ HÁZÁNAK A BEJÁRATÁHOZ

Hétfőről keddre virradó éjszaka ismeretlen elkövetők két temetkezési koszorút helyezett el Slobodan Dukić, a pancsovai Pančevo.city hírportál újságírójának emánueltelepi (Šumarak) családi gazdaságának a bejáratához. A hírportál szerkesztősége közleményben közzé tette,hogy a fenyegetésről értesítette a Pancsovai Rendőrhivatal és a Szendrődi (Smederevo) Alapfokú és Felsőbb Ügyészségének az illetékeseit.

pancevo-siti-pretnje-pogrebni-venci-2.jpg

Forrás: Pančevo.city

Az eset kapcsán reagált a Független Újságírók Vajdasági Egyesülete (NDNV) is. A vajdasági független újságírókat védő szervezet közleményében az illetékesek figyelmét felhívta, hogy csakis ők felelősek a megfenyegetett újságíró biztonságának a megvédéséért, mert ellenkező esetben a fenyegést elkövetők a saját kezükbe veszik a törvényt.

–Az ilyen és ehhez hasonló morbid cselekedetek olyan társadalmakban lehetségesek, amelyek normálisnak tartják a gyűlöletbeszédet, az újságíróknak, és a társadalom más nem megfelelő elemeinek a megfélemlítését és célkeresztbe helyezését – áll a NDNV közleményében, amelyben teljes mértékű támogatást nyújtanak Slobodan Dukićnak, a fenyegetésekről pedig értesítik az összes releváns nemzetközi újságírószervezetet.

LEICESTER POLGÁRMESTERE SZERINT A VÁROSBAN KITÖRT ZAVARGÁSOKAT KÖZÖSSÉGI OLDALAKON KÖZZÉTETT DEZINFORMÁCIÓK OKOZTÁK (VIDEÓVAL)

Hétfőn a leicesteri rendőrség 15 muzulmán és hindu személyt tartóztatott le az augusztus 28-án, az Ázsiai Kupa India és Pakisztán közötti mérkőzése után kezdődő és hetekig tartó zavargások után.

leicester.jpg

       Zavargésok Leicesterben (Forrás: Andrew Fox/The Guardian)

Az augusztusi krikettmérkőzést követő ünnepi mámornak egy közösségi oldalon megosztott videófelvétel vetett véget, amely szerint a hinduk rátámadtak egy muszlim személyre. Azóta kiderült, hogy a verekedés áldozata valójában szikh volt és ő is az ellene támadók által támogatásban részesített csapat szurkolója volt. A rendőrség heteken keresztül igyekezett megcáfolni a dezinformációt, de nem jártak sikerrel, az elmúlt hétvégén pedig újabb zavargások törtek ki egy előre be nem jelentett tüntetést követően. A dezinformáci­ók szerint a különböző vallási közösségek hívei terrorcselekményeket követtek el vallási létesítmények és az ezekben lévő hívők ellen. Szombat este egy, a  Twitteren közzétett bejegyzés egy helybéli mecset elleni támadásról számoltak be, a helyszínen járőröző rendőrségi tisztségviselők azonban megcáfolták  a támadás elkövetését.

A hétvégén a közösségi oldalakat elárasztották azok a videófelvételek is, amelyen hindu férfiak az Indiában a muszlimok elleni erőszak szinonimájává váló „Jai Shri Ram” - „üdvözöljük Lord Ram”-ot vagy „győzelmet Lord Ramnak” című dalt énekelve menetelnek a Green Lane Road városnegyed utcáin, ahol számos muszlim tulajdonban lévő vállalkozás található.

A városban élő hindu és muszlim családok a Guardiannak nyilatkozva egyaránt elmondták, hogy támadások és gúnyolódások célpontjaként érzik magukat.

A The Guardianban megjelent írás szerint a hindu és muzulmán közösségek közötti feszültségkeltésben Narenda Modi, India miniszterelnöke áll az élen, akit a kisebbségekkel, főleg muszlimokkal szembeni bánásmódja és az ország szekuláris alapjainak az aláásása miatt korábban is értek bírálatok.

A kormány által megtévesztésként alkalmazott közösségi média-taktikák a szakértők szerint Indiában mindennaposnak tekinthetőek, ahol olyan platformokat érnek bírálatok, mint a Facebook, a Twitter és a WhatsApp, mert lehetővé teszik a dezinformációk, az online zaklatás és erőszak terjesztését.

Gurharpal Singh, a londoni Soas Egyetem szikh és pandzsábi tanulmányainak emeritus professzora és a Leicesteri Egyetem vendégmunkatársa szerint Leicester a multikulturalizmus modellje, viszont létezik egyfajta megosztottság.

1964 óta Leicesterben élő Singh szerint a megnövekedett feszültségek egyben szélesebb körű társadalmi változások részét képezik és rámutatott a városban élő kisebbségek demográfiai változásaira, a megnövekedett nélkülözésre, amit a koronavírus-járvány tovább súlyosbított, de szerinte az indiai politikum növekvő befolyását sem, ahogyan az Indiában hatalmon lévő Indiai Néppárt (Bháratíja Dzsanatá Párt – BJP) mozgósítani próbálja a diaszpórában élőket is.

ÚJSÁGÍRÓKAT IS MEGTÁMADTAK ÉS MEGFENYEGETTEK AZ ELLENTÜNTETŐK BELGRÁDBAN

PÉLDAMUTATÓ SZOLIDARITÁS A SZERB ÚJSÁGÍRÓK KÖZÖTT

A belgrádi Europride felvonulásának az ideje alatt a szerbiai fővárosban kitört erőszakos zavargások során a LMBTQ közösség képviselőire, illetve a velük szimpatizáló polgároka és rendőrökre rátámadó, szélsőségesekből álló csőcselék az újságírókat sem kímélte. Több sajtómunkást is fizikailag bántalmaztak, illetve megfenyegettek.

europride.jpg

PALACKKAL  DOBÁLÓDZÓ KIKÖZÖSÍTETT PRAVOSZLÁV BARÁT

Délelőtt a belgrádi Takovo utcában, a Belgrádi Főpostahivatalnál mintegy harminc Pride-ellenes tiltakozó üvegekkel dobálta az úttesten elhaladó gépjárműveket, szidták az összegyűlt újságírókat és összevitatkoztak a rendőrség tisztségviselőivel. A randalírozók között volt a pravoszláv egyházból kiközösített Antonije barát is, aki rendőrség szemei előtt egy műanyag palackkal eltalálta az N1 független hírtelevízió operatőrét. Az incidenst bejelentették a rendőrségnek.

A Reszavai utcában az ellentüntetők az N1 újságírónőjét dobálták meg PET palackokkal.

Az  Nova rs. értesülései szerint az ellentüntetők egyben az utcában felállított rendőrsorfalat is megpróbálták áttörni, hogy eljussanak az Alkotmánybíróság elé, ahol is az Europride 2022 rendezvényeit tartották.

A TANJUG OPERATŐRÉRE ÉS ÚJSÁGÍRÓJÁRA IS RÁTÁMADTAK

A Tanjug munkatársait a Szent Száva Szentély előtt gyülekezőkről szóló tudósítás közben érte a támadás. Az egyik pillanatban a hírügynökség forgatócsoportját egy csuklyás, védőmaszkos fiatalember közelítette meg és el kezdett fenyegetődzni. Követelte, hogy hagyják abba a forgatást, az egyik pillanatban meg meglökte az újságírót, aki éppen a szerkesztőségével beszélt a telefonján keresztül.

„Hagyd abba ezt, hagyd abba ezt”– követelte a fiatalember, akihez csatlakozott még egy csuklyás fiatal, aki azt mondta a hírügynökség munkatársainak, hogy  inkább menjenek az Alkotmánybíróság elé, hogy az ott lévő „pé..ket filmezzék”

 PÉLDAMUTATÓ SZOLIDARITÁS A SZERB ÚJSÁGÍRÓK KÖZÖTT

.Petar Gajić, az N1 tudósítója a délutáni órákban a melegfelvonulást ellenzők nem hivatalos és előre nem bejelentett gyülekezéséről szándékozott tudósítani, amikor is egy vörös csuklyás, védőmaszkot viselő fiatal először az operatőrhöz ment és a forgatás befejezését követelte, majd pedig Gajić kezéből kiragadta a mobiltelefont és megfenyegette az újságírót ,hogy amennyiben nem tűnik el, akkor a rendőrség nem lesz képes megvédeni őt, illetve, hogy a könytár épülete mögé hurcolják, hogy megmagyarázzanak neki egyet-mást, majd pedig visszaadta a mobiltelefont és csak annyit mondott, hogy ő csak figyelmeztette az újságírót.

A történésre más médiumok munkatársai is reagáltak. A Politika újságírónője Gajić és a fenyegető fiatalember közzé állt, aki erre visszavonulót fújt – mesélte a Cenzolovkának az N1 tudósítója és elmondta, hogy a Prva Televízió, az Una, a Szabad Európa Rádió és más médiumok újságírói is megvédelmezték.

Szerbia köztársaság elnöke az szerb közszolgálati televízóra (RTS) támadt az Orbán Viktornak feltett kérdésük miatt (VIDEÓVAL)

Aleksandar Vučić az RTS-re támadt, azt állítva, hogy a „kvázi liberális oldalhoz” tartozik. Tette ezt mindössze azért a kérdésért, amit a szerb közszolgálati médium újságírónője tett fel Magyarország miniszterelnökének – közölte a Nova.rs hírportál.

Szerbia köztársasági elnökének ezúttal az nem tetszett, hogy az RTS újságírónője azt kérdezte Orbán Viktortól, hogy miképpen is kommentálja az Európai Parlament Magyarországgal szemben hozott döntését, és egyben emlékeztette a miniszterelnököt, hogy az EP a tegnapi napon elítélte, Magyarországnak az uniós értékek szándékos és folyamatos aláásására törekvő erőfeszítéseit, egyben követelést intézett Brüsszelhez, hogy mutasson fel eredményt a Magyarország ellen folyó eljárásban.

Az újságírónőnek a kérdése felidegesítette Vučićot, aki először visszaszólt, hogy nem hisz ebben, Orbán pedig azt válaszolta, hogy egy egyáltalán nem nevetséges és  unalmas viccként tekint az egészre.

Forrás: Tanjug TV

Ezzel szemben a szerb köztársasági elnök nagyon kemény volt és ezért elmesélte magyarországi vendégének, hogy miképpen is látja az RTS munkáját:

– Amint látod, kedves barátom, nálunk még a formálisan állami kezekben lévő közszolgálati média is a kvázi liberális blokkhoz tartozik, akiknek mindig magyarázkodnunk kell az Európa Parlament döntései és minden más miatt – jegyezte meg Vučić, akinek ezt követően önmagát is sikerült megcáfolnia:

– Én már régóta nem magyarázkodok nekik, hiszen ők ugyanezt írják rólunk is. Valójában fogalmam sincs, mit is írnak rólunk. De ahogyan ma itt vannak, holnap is itt lesznek, hogy előadásokat és prédikációkat tartsanak nekünk. Különösen azok, akik országaikban a szavazatok mind­össze 0,7 százalékával rendelkeznek. Ezek azok a különleges szakértők, akik elmagyarázzák nekem, hogy mi is a helyzet abban az országban, ahol a szavazatok 60 százaléka lett az enyém. Kicsit azért eltúloztam. Ezek a szakértők a szavazatok 0,7 százalékával sem rendelkeznek, mert most úgy 0,5–0,7 százalékos a támogatottságuk, és ezek jönnek hozzánk, hogy előadásokat tartsanak – jegyezte meg Szerbia Köztársasági elnöke.

Mint ahogyan a szerb és a vajdasági magyar médiumok is beszámoltak róla, Ma Belgrádban, Aleksandar Vučić a békés együttműködés fejlesztésében és erősítésében nyújtott kivételes szolgálatért és a két ország közötti baráti kapcsolat jegyében a legmagasabb rangú állami kitüntetést, a Szerb Köztársaság Érdemrendjének nagyláncát adta át Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek.

Személygépkocsija felgyújtása után a főnökei fenyegetik kirúgással

Munkahelyén folyamatosan zaklatják a rendőrségi védelem alatt álló Nataša Miljanović Zubac boszniai szerb újságírónőt

A Boszniai Szerb Televízió (RTRS) tudósítóját a személygépkocsijának felgyújtását követően a médiaház vezetése részéről is folyamatos munkahelyi zaklatás és diszkrimináció éri. A 25 éve Trebinjeről tudósító újságírónő végső elkeseredésében az Újságírók Szerbiai Egyesületétől (UNS) kért segítséget.

Az újságírónő szerint a zaklatások, közvetlen azután kezdődtek, hogy ez év júniusában a személygépkocsijának a felgyújtása miatt rendőrségi védelem alá került.  Azóta az UNS-hoz intézett levele szerint folyamatosan zaklatják, diszkriminálják és felmondással fenyegetik a munkahelyén.

natasamijatoviczubac.jpg

„Leveleim figyelmen kívül hagyása, a heti munkabeosztásból való kihagyás, a velem történő kommunikáció megszűnése, a helyzetem figyelmen kívül hagyása, a Boszniai Szerb Köztársaság Belügyminisztérium keretén belül a Trebinjei Rendőrhivatal biztonsági értékelésének a figyelmen kívül hagyása csak néhány eleme annak a diszkriminációnak és mobbingnak, amit z RTRS vezetése és az RTRS Tájékoztatási és Műszaki Központjának a koordinátora irányából kénytelen vagyok eltűrni” –áll az újságírónő levelében, aki elmesélte azt is, hogy a főnökei Siniša Kostreševićtyen. a Boszniai Szerb Köztársaság Rendőrségének az igazgatóján keresztül felülbírálták a Trebinjei Rendőrhivatal részletes jelentését, majd pedig a maguk, illetve egy feljebbvalójuk módján tolmácsolták ezt. Ennek viszont semmi köze nem volt a Trebinjei Rendőrhivatal által készített jelentéshez.

Az újságírónő levele szerint bármelyik hatósághoz is fordult, ezeknél süket fülekre talált a panasza, hiába kért segítséget a boszniai és hercegovinai, illetve boszniai szerb hatóságtól –jegyezte meg és elmondta, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság elnökétől, Željka Cvijanovićtól és Bosznia és Hercegovina Elnökségének szerb tagjától, Milorad Dodiktól is segítséget kért, de kérését válaszra sem méltatták.

natasa-miljanovic-zubac-auto.jpg

Nataša Miljanović Zubac szerint egyedül a Trebinjei Rendőrhivatal végezte korrekten és szakszerűen a dolgát és a lehetőségeikhez képett védelmet nyújtott számára.

„Azonban az aktuális történésektől és az RTRS vezetésének a támadásaitól a rendőrség sem védhet meg, és ezért is fordulok hozzátok tisztelt kollégák” –írja a levelében, amiben rámutat arra is, hogy a Boszniai Szerb Televíziónál több mint két és fél évtizede végzi a munkáját felelőségteljesen és professzionálisan, emiatt és ahogyan a riportjainak a témáját, illetve alanyait kiválogatta, valaki célpontnak szemelte ki, amiről személygépkocsijának a felgyújtásával figyelmeztették.

Az RTRS is a mobbingon, diszkrimináción és felmondással is ugyanerre figyelmeztet, ugyanakkor a megélhetésem is veszélyeztetve van.

Az RTRS vezetésének a viselkedése arra utal, hogy a számomra lángoló figyelmeztetést küldőket részesítik támogatásban. Ezt az állításomat az RTRS vezetésének mobbinggal, diszkriminációval, nyomásgyakorlással és elbocsátással való fenyegetései is megerősítik” – jegyezte meg az újságírónő az UNS-hoz intézett levelének a végén.

süti beállítások módosítása